Dr. Remes Péter
2018.10.23.
magyar űrrepülés
A hetek csoportjában már csak öten vannak
2018-ban, 69 éves korában elhunyt Magyari Béla nyugállományú mérnök ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa. A szuperszónikus vadászrepülők közül 1977-ben választottuk ki Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetében (ROVKI). Az űrhajós jelöltek csapatában hetedmagával kapott „alkalmas” minősítést. Ők alkották a hetek csoportját, akik kiváló képességekkel rendelkező fiatal repülőtisztek voltak, bármelyikük lehetett volna az első magyar űrhajós. Mivel csak egyikük repülhetett az egészségi állapotukat jellemző sok-sok ezer adat és a terheléses vizsgálatokon mutatott teljesítményük alapján rangsoroltuk őket. Ilyen módon Farkas Bertalan kapta az első, míg Magyari Béla a második helyezési számot. Ezt a sorrendet végül a szovjet hatóságok sem változtatták meg.
18 éves korában jelentkezett katonai pilótának, és sikeres alkalmassági vizsgálatok után 1967-ben nyert felvételt a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára. Holler János alezredes (később ezredes) parancsnoksága alatt három század repült akkor Szolnokon, két MiG-15-ös és egy L-29-es század. A növendékek az L-29-es században repültek.
Ebben az időben Szolnokon teljesítettem szolgálatot, így csapatorvosa voltam Magyari Béla növendéknek is. Kiváló egészségi állapotban volt, nem volt baj a repülésével sem, tisztelettudó és fegyelmezett (ugyanakkor nagyon is vagány), a repülésért élő-haló növendéket ismertem meg. Érdeklődő volt, minden tudni akart a repülésről, mi az a G-hatás, hogyan jön létre a szürke fátyol, vagy éppen a vörös fátyol jelensége és így tovább. Kihasználta a repülő-egészségügyi kiképzéseket, vagy a starton felszállásra várva az üresjáratokon kialakuló „dumapartikat” és tudni akarta, hogy kezdő létére miként kerülhetné el a veszélyes repülési illúziókat, vagy például a hipoxiás rosszulléteket, minden alkalomra volt témánk elegendő. A repülőkiképzése alatt szinte együtt éltünk, együtt örültünk az első kirepülésének, vagy egy-egy számára bonyolultabb repülési helyzet sikeres megoldásának.
A háromhavonta elvégzett időszakos alkalmassági vizsgálatain mindig „I. rovat szerint korlátozás nélkül alkalmas” minősítést kapott, és jól tűrte Kecskeméten, a ROVKI-ban is a különböző terheléses vizsgálatokat.
Itt ismerkedtem meg azokkal a későbbi űrhajósokkal és jelöltekkel is, akik az előbb említett hetek csoportját alkották. Akkor még nem tudhattuk, hogy lesz magyar űrrepülés, és Weigel Endre (1943), Elek László (1946), Gutyina Péter (1946), Neumann György (1947), Buczkó Imre (1949) repülő-hajózó növendékek az űrrepülés kapujába is eljutnak, sőt Magyar Béla (1949) és Farkas Bertalan (1949) növendékekből a Magyar Népköztársaság űrhajósai lesznek. Szinte minden évfolyamon akadt a későbbi űrhajósjelöltek közül valaki. Weigeléket 1966-ban, Elekéket 1968-ban, Gutyináékat 1969-ben Neumannékat 1970-ben avatták repülőtisztté. Buczkó, Farkas és Magyari évfolyama a szokásos egy éves előképzés helyett két évig volt Szolnokon (1967-1969), így Magyari Béla 1969-ben utazott ki társaival a Szovjetunióba vadászrepülő kiképzésre, amelyet 1972-ben vörös diplomával végzett el.
Hazatérése után avatták repülőtisztté. A pápán települt honi vadászrepülő ezred állományában kezdte szuperszónikus elfogó-vadászrepülő pályafutását először a MiG-21PF típuson. Kiváló tanulmányi eredményének, repülési előmenetelének és egészségi állapotának köszönhetően szinte azonnal, még 1973-ban elérte a III. osztályú szintet. Kitűnt magas fokú professzionális tudásával, repülőtechnikai ügyességével, gyors döntéshozó képességével. 1973. április 6-án egy repülési feladat végrehajtása közben eredményesen hárított el egy bonyolult repülési helyzetet. Sikeres előmenetelének köszönhetően 1974-ben MiG-21MF típusra kapott átképzést, ahol 1977-re el is érte a II. osztályú elfogó vadász-repülőgépvezető szintet. Tiszti minősítése szerint „követelmény támasztó saját magával és beosztottjaival szemben. Fegyelmezett, a beosztottjainak a legjobb személyes példát mutatja.” Felkészültségének köszönhetően már a repülő-kiképző felkészítésen (instruktori) is túl volt, amikor űrhajósnak jelentkezett.
Magyari Béla a legnehezebb vizsgálatnak a forgószékes terhelést tartotta. Negyven éven keresztül, akárhányszor megkérdezték, mindig megemlítette. A magyar űrhajósjelöltek vesztibuláris (egyensúlyozó szervrendszeri) vizsgálatai hosszas előkészületek után 1977. június 27-én, egy hétfői napon kezdődtek. „A forgószékben (egy speciális terhelési teszt pilótáknak) kellett töltenünk tíz percet, és a hetedik perc tájékán nagyon leesett a pulzusom, később mesélték, hogy teljesen elfehéredtem. Csak az akaraterőmnek köszönhetem, hogy végül nem lettem rosszul, és kibírtam a végéig. Egy belső pszichológiai csata zajlott le bennem másodpercek alatt. Ilyen apró mozzanatokon múlott az egész” – nyilatkozta Magyari Béla három éve a HVG-nek. És valóban, ez a terheléses vizsgálat az egyik legnehezebb, nem véletlen, hogy évtizedek múltán is erre emlékezett. Idézzük fel kissé részletesebben, hogyan is történt, mit is kellett Magyari Bélának elviselnie?
A ROVKI új épületszárnyának harmadik emeletén működött akkoriban a Funkcionális Diagnosztikai Osztály, ahol Dr. Csengery Attila orvos őrnagy a végezte a forgatást, én pedig az élettani vizsgálatokat. Akkoriban – az országban egyedüliként – már rendelkeztünk a Holter- EKG monitorozáshoz szükséges berendezésekkel, amelyek az egyik legszélesebb körben használható kardiológiai diagnosztikai eszköznek bizonyultak. Ez a képességünk nagy jelentőségű volt a vesztibuláris vizsgálatoknál, mert a terhelés alatti és a késői vegetatív EKG jeleket (szívritmus zavarokat, ájulási tendenciákat, vagy éppen a szívizom oxigén ellátási zavarait) így a legnagyobb biztonsággal tudtuk megítélni. Az EKG-n kívül mértük a vérnyomást, légzést és a pulzust is, valamint feljegyeztük a vegetatív jeleket is.
Azon a nyáron nagyon meleg volt, Pécsi György műszer technikus feladata volt, hogy a repülőtéri meteorológusoknál napszakonként érdeklődjön a komforthőmérséklet (léghőmérséklet, páratartalom, légmozgás) alakulásáról. A vizsgálati jegyzőkönyvekre rá kellett írnunk a hivatalos hőmérsékletet, a precíz vizsgálatok elvégzésének feltétele volt, hogy ne lépjük át a megengedett tartományokat. Emiatt a déli órákban általában le is kellett állnunk a vizsgálatokkal. Ezt senki sem bánta, mentünk hűsölni, hiszen kánikulában különösen nehéz ezeket a hányingerrel járó terheléseket elviselni.
Igyekeztünk baráti légkört teremteni, nem egyenként, hanem csoportonként végeztük a terheléseket. Így a hajózóknak módjuk volt egymásnak szurkolni, ha kellett egymást biztatni. Örültünk a viccelődésnek, a pilóták beletanultak az érzékelők felhelyezésébe, egy idő után sikerült elérni, hogy úgy érezzék, mintha ők végeznék egymáson a vizsgálatokat. Ezért látszik a fennmaradt fényképeken, hogy egyszerre többen is vannak a vizsgálóhelységben, sőt az egyik felvételen sikerül elkapni azt a pillanatot is, amint Magyari Béla a forgatás alatt „kínjában” még mosolyogni is képes volt.
A nap egy rövid eligazítással kezdődött, ahol elmondtuk a jelölteknek, hogy mi vár rájuk, és mit várunk tőlük. Ezután előkészítettük őket a vizsgálatra, az ablak melletti sarokban sorra megkapták a Holter monitorokat, Bali Magdolna asszisztensnő elkezdte kitölteni a jegyzőkönyveket, Palotai Ilona asszisztensnő felragasztotta az elektródákat, és később szükség esetén ő kezelte a lavórt is, Pécsi György beszerezte az aktuális meteorológiai adatokat. Az ügy fontosságára való tekintettel a vizsgálatokon jelen volt még Czillik István, a ROVKI főmérnöke is, ő biztosította, hogy minden körülmények között legyen áram akár a hálózatról, akár a saját aggregátorról és ő volt a felelős azért is, hogy meghibásodás nélkül üzemeljenek a műszaki berendezések.
Erdélyi Ágnes asszisztensnő „rákötötte” a hajózókat a Hellige-őrző berendezésre (csatlakoztatta az érzékelőiket a műszerekhez), vérnyomást, légzést, pulzust mért, életre kelt minden, egyre másra felhangzott a műszerek csipogása, sípolása és berregése. Kiss Márta asszisztensnő beállította a metronómot, emlékszem, egyikük a ritmus hallatán azonnal felkérte táncolni. Űrhajós jelöltjeink vagány pilóták voltak. Amikor minden együtt volt, a hatalmas termetű Dr. Csengery Attila orvos őrnagy elkezdte a forgatást, jómagam pedig az élettani paraméterekkel foglalkoztam. Néhány fénykép megörökítette ezeket az „idilli” pillanatokat.
Az NKUK vizsgálati elnevezés egy orosz betűszóból (нкук) ered, teljes fordításban „a Coriolis-gyorsulás kumulatív hatásának vizsgálata szüntelen ingerléssel” volt a becsületes neve. Belátható, hogy ez alkalmatlan hétköznapi használatra, ezért egyszerűen csak „enkuk-vizsgálat”-ra magyarosítottuk. Ez az egyik legnehezebb vizsgálat.
Magyari Béla a Bárány-féle forgószékben foglalt helyet. Olyan módon ült csukott szemmel a forgószékben, hogy a testének hossztengelye egybeesett a szék forgástengelyével. A forgás sebességét egyenletesen 180°/sec-ra állítottuk be, vagyis egy fordulat 2 másodperc alatt lezajlott. Az ötödik fordulat végén Bélának el kellett kezdenie hajlítgatni a fejét a jobb válláról, a bal vállára legalább 30°-os szögben megállás nélkül, olyan sebességgel, hogy egy fordulat alatt (2 sec) a jobbra-balra hajlítás periódusa befejeződjön. A fejhajlításokat szünet nélkül, felesleges nyakizom feszítés és fejforgatás nélkül kellett végezni. A folyamatosan változó sugarú körmozgás hatására keletkező Coriolis-gyorsulás a belső fül félkörös ívjárataiban azonnal nem mindennapi folyadékáramlást (endolympha áramlást) indított el, ami az arra érzékenyeknél tengeribetegséghez hasonló kellemetlen rosszulléthez vezetett.
Előtte a Bélának gyakorolnia kellett a fejmozgásokat mindaddig, amíg meg nem tanulta, hogy milyen intenzitással kell majd forgás közben azokat elvégeznie. A forgás sebességének és a fejhajlítások ütemének szabályos betartását egy pontosan beállított metronóm kattogása segítette. Ezen kívül felszólítottuk, hogy közölje, amint a hintázás érzése elkezdődik, illetőleg melegség érzése, fokozott nyálelválasztása, vagy hányingere keletkeznék. A vizsgálat előtt, alatt és után rögzítettük a vérnyomás, pulzusszám és a szemtekerezgés (nystagmus) alakulását, valamint feljegyeztük a vegetatív reakcióit. A vizsgálat nehéz volt, 10 perces forgatást kellett elviselni. Mivel Magyari Béla szuperszónikus vadászpilóta volt, az éves repülőorvosi vizsgálaton ezt a tesztet korábban egyszer már teljesítette és II-es rovat szerint repülésre alkalmas minősítést kapott. Így nem vártunk meglepetést, reméltük, hogy most is meg fog felelni a követelményeknek.
A pékuk vizsgálat, vagyis „A Coriolis-gyorsulás hatásának vizsgálata szakaszos ingerléssel” elnevezésű próba volt a másik, az enkuk-tól csak némileg különböző forgószékes vizsgálat, amit teljesíteni kellett. Hasonlóan az előzőhöz az elnevezést a PKUK (пкук) orosz betűszóból magyarosítottuk. Ebben az esetben a Magyari Béla a forgószékben csukott szemmel, törzsével 90°-ban előrehajolva foglalt helyet. Most is 180°/sec egyenletes szögsebesség mellett, az ötödik forgás után kellett 3 sec alatt felegyenesednie és 5 másodperc kivárás után 3 sec alatt ismét előrehajolnia. A forgatás 1 percig tartott, ezalatt 5 kiegyenesedést és 4 előrehajlást kellett teljesítenie. A forgószéket 1 perc eltelte után megállítottuk és értékeltük a vegetatív reflexeket, illetőleg kikérdeztük Bélát a szubjektív érzeteiről. Egy perc múlva ugyanúgy folytattuk a vizsgálatot, csakhogy most az ellenkező oldalra való forgatással. Összesen tíz forgást kellett teljesíteni, ötöt jobbra-, ötöt pedig balra forgatással. Béla kibírta, de volt, aki nem.
A Hilov-hintás vizsgálat volt a harmadik vesztibuláris terhelés, amit a többi jelölthöz hasonlóan Magyari Bélának is el kellett viselnie. A berendezés lényege a 4 méteres köteleken lógó platform, amelyen Béla ülő helyzetben foglalt helyet a hintázás irányába nézve. Négyköteles hintának is nevezik, mert a négy kötél négy ponton van a mennyezetre felerősítve, így a hintázás alatt a platform mindig vízszintes marad. Ezáltal a pilótára egyidejűleg az előre-hátra, illetőleg a fel-le irányú gyorsulás hat. Egy perc alatt 14-16 lengést végez a hinta. A hintázás orvos jelenlétében 15 percig tartott. A vizsgáltakat a terhelés közben folyamatosan ellenőriztük. Panaszaikat és tüneteiket, azok keletkezési sorrendjében feljegyeztük, illetőleg EGK-jukat és vérnyomásukat is rögzítettük. Megfigyeltük arcukat, sápadtságuk és izzadásuk keletkezési idejét, valamint feljegyeztük viselkedésüket. Hányinger jelentkezése esetén még tovább folytattuk a vizsgálatot, csak hányás esetén szakítottuk meg a hintázást. Időnként a rosszullét a terhelés befejezése után csak percekkel később alakult ki, ezért a vizsgáltakat tíz percig felügyelet alatt tartottuk a késői szövődmények megfigyelése és elhárítása céljából.
A ROVKI Hilov-hintája a barokamra tér alatti gépház szintjén volt egy állványzatra felfüggesztve. Csak itt találtunk elegendő belmagasságot, és a kilengéseknek megfelelő helyet. Az első jelölt vizsgálatot 1977. június 25-én, szombaton (akkor még munkanap volt) végeztük el. A csapat ugyanaz volt, mint a forgószékes vizsgálatokon, a funkcionális diagnosztika és a fül-orr-gégészet dolgozóiból állt. Mire a jelöltek a Hilov-hintára kerültek, már csak 16-an voltak (a 95 jelentkezőből), a többiek eddigre már más vizsgálatokon kiestek. Ezt a terhelést sem tudta mindenki teljesíteni, ötjüktől el kellett búcsúznunk. Maradtak tizenegyen, köztük Magyari Béla is.
Az elmondottakból látható, hogy milyen nehezek ezek a vizsgálatok. Éppen ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy a tűrőképesség objektív megállapítása érdekében a rendszabályokat mindenki pontosan betartsa. A vizsgálatot kipihent állapotban, nyugodt alvás után, nem hamarabb, mint két órával a reggeli után, a délelőtti órákban volt csak szabad elvégezni. Azon a napon más terheléses vizsgálatot, például barokamrait, vagy ergometriás terheléseket nem volt szabad betervezni.
Minősítés
Amennyiben akár az NKUK, akár a PKUK vizsgálat során kifejezett vesztibulo-vegetatív tünetek jelentek meg, vagyis ha sápadtság, verejtékezés, hányinger-hányás, alacsony vérnyomás és lassuló szívverés keletkezett, akkor a jelölteket alkalmatlanoknak kellett tekintenünk a túlérzékenységük miatt. Az addigi űrrepülések tapasztalatai alapján akkoriban már tudtuk, hogy az ilyen embereket távol kell tartani az űrrepüléstől, hiszen súlytalanságban elveszítenék a munkaképességüket. Óriási malőr lett volna, ha olyan űrhajóst engedünk a Szaljut-6 űrállomás fedélzetére, aki rosszul viseli el a súlytalanság kedvezőtlen élettani hatásait.
Felegyenesedéskor a vizsgálati személy jellegzetes reflexszerű védekező mozgásokat végez, ilyenkor a törzse és a feje a forgás irányába hajlik, karjaival kapaszkodót keres, lábaival pedig kalimpálva igyekszik egyensúlyban tartani magát. Vegetatív tünetekkel kombinálva a különböző súlyosságú védekező mozgásokat az értékelésnél számításba vettük. Minősítés szemszögéből a vegetatív tüneteket súlyosságuk szerint vettük figyelembe. Kifejezetten érzékenynek tartottuk azokat, akik sápadtsága, izzadása, szalivációja (fokozott nyálelválasztása), szédülése, fejfájása, hányingere-hányása, végtagremegése, és általános gyengesége jelentős volt. Gyengén érzékenynek nyilvánítottuk azokat, akiknél kielégítő közérzet mellett csak szubjektív panaszok jelentkeztek, mint például meghatározatlan jellegű kellemetlen érzés, vagy enyhe melegségérzés, izzadás.
Magyari Béla ezeken a terheléses vesztibuláris vizsgálatokon jó tűrőképességűnek bizonyult, és tovább léphetett az alkalmassági vizsgálatok terén. Ergometria (fizikai terhelhetőség, állóképesség, kondíció), billenőasztal (változó irányú gravitációs térhez való alkalmazkodó képesség), barokamra (hipoxia- és dekompresszió tűrőképesség) és sorolhatnám mi minden várt még rá. Mindenben jó tűrőképességűnek mutatkozott és így hetedmagával űrhajósjelöltnek alkalmas minősítést kapott. Egy tetőtől talpig egészséges, kiváló testi és lelki tulajdonságokkal rendelkező pilótát adtunk át 1977 decemberében a szovjet kollégáinknak. Büszkén vette tudomásul, hogy megnyílt számára az út a Csillagváros felé.
Mint tartalék, az űrkiképzés és az űrrepülés alatt emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot, Farkas Bertalant, az első számú űrhajóst mindenben segítette. Az űrrepülés után is még évekig részt vett a kötelező alkalmassági vizsgálatokon és készen állt, hogy ő is repülhessen. A politikai változások miatt erre azonban már nem kerülhetett sok. Idővel egészségi állapota megromlott és el kellett búcsúznia a repüléstől. Tanult, különböző földi beosztásokat látott el, de szerelmétől a repüléstől és űrrepüléstől soha nem távolodott el.
Kiváló pilótától, bajtárstól és baráttól búcsúzunk. Emlékét megőrizzük!